Hogy milyen az, amikor a sport, a barátok, a nyár és a buli összekapcsolódik? A június 17-én, szombaton megrendezésre kerülő orfűi éjszakai rövidtávú versenyünkön megtudhatod!  

8-11 km közötti táv és 20-25 db kivilágított akadály vár – a pálya pontos részleteit egyelőre meglepetésnek szánjuk, azonban az esemény után ez sem marad titok! Addig is mesélünk arról, hogy mire számíts, ha szeretnéd kipróbálni magad ezen a nem mindennapi rendezvényen!

A rajt-cél terület az Orfűi Kistó Strand, aminek csodás vízparti környezete önmagában is főnyeremény egy meleg nyári napon! Hogy a helyszínre történő bejutás se okozzon gondot, a nevezési díj a strand belépőt is tartalmazza az egész versenynapra, tehát akár már a délelőtti óráktól jöhetsz napozni, pihenni, vagy akár szurkolni a nap közben zajló középtávú egyéni verseny-, valamint a gyerekverseny résztvevőinek.

Amikor alkonyodik, végre kezdetét veszi az, amiért igazából jöttél: felveszed a fejlámpádat – ami ezen az eseményen minden induló számára kötelező -, majd 20:00 és 20:30 között elrajtolsz. Ja és ha még nem tudnád, a rajtszámod egy menő, 575 Factory által gyártott fejpánt, ami a becenevedet, valamint az örökös Fighters’ Run rajtszámodat tartalmazza – ez is a Tiéd!

Fazekas Jácint speaker, valamint a lemezlovas Sante Cruze jóvoltából fergeteges buli hangulat uralkodik, így szinte extázisban hagyod el a rajtvonalat és nekivágsz az erdőnek. Akikkel azonos futamban indulsz, bajtársakká és egyben cimbikké váltok a közös „utazás” során, majd meglátod!

A pályán fényvisszaverővel ellátott szalagozás vár – kilométerenként átlagosan 2 akadály található, Te pedig szépen sorban teljesíted őket. Ha valamelyik kifog rajtad, akkor sem esel pánikba, hiszen Farkasjárással (medvejárás) kiválthatod azt.

Hamarosan a strand irányából morajlás üti meg a füledet, aztán egyszer csak ismét ott találod magad a “tűzfészekben”, ám a pályának még közel sincs vége! Ezúttal több, a versenyközpont területén elhelyezett akadály teljesítése a feladat, ennek részeként a tóban való megmártózás sem maradhat el, ami állati jól fog esni ezen a langyos nyári estén! Ha ez megvan, tovább haladsz, azonban most Orfű központjának irányába kanyarog a pálya és újabb izgalmas akadályok következnek!

Jön egy kis erdei hegymászás – ha felértél a gerincre és nem a lehető leggyorsabb célba érkezés a legfontosabb, érdemes a csillagos eget és az esti orfűi panorámát megcsodálni, itt alkalmad lesz rá! Ha út közben megéheznél, vagy megszomjaznál, két helyen is frissítőpont vár a pályán bőséges étel- és folyadék kínálattal – saját ivópoharat azonban ne felejts el hozni, ugyanis ezt a versenyt környezetbarát szemléletben bonyolítjuk, így a frissítőpontokon nincs egyszer használatos műanyag pohár.

Tovább haladva egy rövidebb, misztikus erdei szakasz következik, majd hamarosan visszatérsz a civilizációba és csodás tájházak között ereszkedsz le a versenyközponthoz. Már csak a legutolsó akadályok teljesítése maradt hátra, hogy aztán boldogan befuthass a célba, ahol egy mosolygós staff kollégánktól megkapod a jól megérdemelt Finisher érmed és a menő Mizuno pólódat, egy üveg Varga bort és a Dreher sörödet. Itt még egy bónusz frissítési lehetőséget is biztosunk.

Aztán ha egy kicsit kifújtad magad, elfogyaszthatod a vacsidat, ugyanis tésztapartival várunk – háromféle feltét közül is választhatsz; akár az édeset, akár a sósat szereted, találsz kedvedre valót!

Alig hiszed el, hogy egy estébe ennyi minden beleférhet, azonban még mindig nincs vége a napnak! Megnézheted fantasztikus expo partnereink aktivációit, vagy akár vásárolhatsz náluk. Ha szeretnéd, szuper masszőrök várnak, akik ingyenesen legyúrják a lábad. Szurkolhatsz az utánad érkezőknek és persze egészen éjfélig folytatódik a buli a strandon: pancsolhatsz, táncolhatsz a régi és az új barátaiddal, elmesélhetitek egymásnak az élményeiteket, a büfében pedig finomságok és hideg italok sorakoznak!

A móka után 1-2 nap elteltével letöltheted a rólad készült ingyenesen elérhető versenyfotókat és megnézheted a pályarajzot, amit utólag közzéteszünk. Eldicsekedhetsz az ismerősöknek, hogy milyen jó helyen jártál és elgondolkodsz azon, hogy részt veszel a következő nyár végi szentendrei Fighters’ Run terepfutáson, vagy az őszi eplényi kemény terepen megrendezésre kerülő Fighters’ Run terepakadályfutás valamely távján! 🙂

Ha tetszett, amit olvastál, nevezz az eseményre!

FIGHTERS’ RUN ORFŰ ÉJSZAKAI RÖVIDTÁV

Csobbanj bele a nyárba velünk és nevezz még ma! 🌙💦🐺

 

Menü