Azok, akik részt vettek eseményeinken, már halhatták “felbőgni” a Fighters’ Run himnuszának meghatározó akkordjait. A dal alkotói Hingyi Balázs és Fazekas Jácint, akiket arról kérdeztünk, hogyan született meg ez a zseniális alkotás, amit szervezői csapatunk azóta imád, hogy először meghallottuk.

Meséljetek egy kicsit magatokról!

  • Balázs: Elsősorban zenei producerként tevékenykedem, emellett DJ-ként is dolgozom sport és klub-, illetve fesztivál rendezvényeken, a Tommyboy-jal közös Crazibiza nevű zenei formációnkkal pedig javarészt külföldön lépünk fel. Emellett Sante Cruze és Agebeat néven is írok dalokat.
  • Jácint: Valamikori országúti bringásként számtalan verseny résztvevőjeként ivódott belém a sport és az azt körbelengő hangulat, melyet később különféle szórakoztatóipari kitérők színeztek. Így lettem zenekari háttéremberből Fergeteg Party DJ, ahonnan már csak egy lépés volt a mikrofon… a többit már tudjátok. 😉

Hingyi Balázs, alias Sante Cruze

Honnan ismeritek egymást, hogyan kerültetek kapcsolatba a Fighters’ Run-nal?

  • B: Jácintot Mayer Viktor barátomon keresztül ismertem meg, egy másik sportrendezvényen találkoztunk először és azóta remek barátságban vagyunk. Szerencsére nagyon jó az összhang közöttünk, hatékonyan, dinamikusan tudunk együtt dolgozni. A Fighters’ Run rendezvénnyel szintén Viktor által találkoztam, az ő ajánlásával dolgozhatok ezzel a szuper csapattal.
  • J: Sante Cruze produceri munkásságát már régebbről ismertem, sőt bulikban rendszeresen játszottam, pl. a “Élnünk kellett volna” dalát. Valahogy ez az életérzés szavak nélkül is közös hullámhosszon talált minket.

Kinek az ötlete volt, hogy kellene egy dal a rendezvénynek, illetve miért egy saját zenére esett a választás a manapság jobban elterjedt ismert zenék remixelése helyett?

  • B: Igazából szinte közös ötlet volt. Már készítettem egy dalkezdeményt, miután kiderült, hogy részt veszek a Fighters’ Run-ban. Mindenképpen egy olyan zenét szerettünk volna, ami tükrözi ennek a versenynek a dinamikáját, hangulatát, emellett azért meg tud szólalni és nem lesz egy idő után unalmas. Úgy gondolom, egy saját dal sokkal bensőségesebb kötődést vált ki egy ilyen volumenű rendezvényhez és úgy alakíthatjuk, ahogy szeretnénk.
  • J: Ezt a gondolatot már régóta dédelgettem, mivel nekem is a zene, a “beat-ek” adják a pluszt a speakeri létemhez, illetve többször is beszéltünk ilyesmiről Mukival. Manapság, amikor szinte mindenféle sportélmény elérhető, fontosnak tartom, hogy egyedi és inspiratív perceket, órákat tudjunk nyújtani a versenyzőknek, résztvevőknek egy-egy “beégetett” pillanattal!

Fazekas Jácint

Hogyan zajlott a közös munka a dal születéséig, mi volt a kiindulási alap, mit szerettetek volna közvetíteni a zenével?

  • B : Az eseményre való felkérés után elmeséltem Jácintnak, hogy van egy Fighters’ Run induló dal-kezdeményem, aki egyből egy zseniális ötlettel állt elő, mégpedig hogy a Beatrice Nagyvárosi Farkas című dal hangulata mennyire passzolna ehhez. Rögtön meghallottam benne a lehetőséget, így el is kezdtünk online sessionozni. A gitár témákat egy szuper tehetséges jóbarátom, Farkas Gábor játszotta fel. Ő többek között az immár 30 éves Hisztéria nevű ska-punk zenekar basszusgitárosa, aki nélkül szintén nem születhetett volna meg ez a dal. A zene január óta készült, és bár elég sok oda-vissza demo volt, valami még hiányzott, így a verseny előtt két nappal megkértem Gábort, hogy játssza fel nekem újra, immár az elkészült alappal. Ez lett a végleges változat, amit már mindenki hallhat.
  • J: Miután már dolgoztunk együtt, “megkóstoltuk egymást” ilyen közegben, pontosan tudtuk, hogy milyen hangulatot szeretnénk közvetíteni. Ahogy újraépült a háttérben a Fighters’ Run brand, sokat beszélgettünk a Staffal, hogy milyen imázst szánnak a versenynek és ehhez kerestem inspirációt, zenei motívumokat, “flash-eket” amivel megőrjíthetnénk a Falka tagjait!  Egyébként “titokban” készültünk Balázzsal erre a nagy dobásra, melyet a siroki verseny napján robbantottunk. Reméljük, sikerült.

Hallhatjuk a versenyen kívül máshol is a Fighters’ Run dalt?

  • J: Igen, hiszen kiváló hírvivője, reklámja lehet a Fighters’ Run feelingnek, ami DJ szettekben, partykon is adja… Célként megfogalmazható, hogy ha ezt hallod, azonnal indulni akarsz a következő Fighters’ Run versenyen!
  • B: A dal június 27-től az összes zenei platformon megtalálható a lenti linken – természetesen a Fighters’ Run októberi csopaki eseményén is jó párszor felcsendül majd és remélem, mindenki szívesen hallgatja a hétköznapokban, akar edzés-, vagy bulizás közben is.

HALLGASD MEG A FIGHTERS’ RUN DALT, IDE KATTINTVA!
WMMD.lnk.to/SanteCruze_FightersRun

 

 

Menü