Ahogy azt már megszokhatták versenyzőink, egész hétvégés programmal készülünk, így péntek délutántól egészen vasárnap délutánig várjuk az Eplénybe érkező résztvevőket, kísérőket és nézőket!

Pénteken 16:00 órától megnyitjuk a versenyközpontot, így lehetőséged lesz körülnézni, találkozhatsz a Fighters’ Run Nagykövetekkel, Expo partnereink is itt lesznek és akár fel is veheted a rajtcsomagod!

Aztán szombaton reggel 6:30-kor megnyitjuk a versenyt, 8-kor pedig egy különleges rituálé keretében elrajtoltatjuk maratonistáinkat, akik a középtávú pályán kezdik meg a 42 km teljesítését. Közvetlenül utánuk a rövidtávosok indulnak, akik értelemszerűen a rövidtávú pályán haladnak majd.

Délután eljön az ideje a legkisebbek futamainak: 14 és 16 óra között zajlik majd a gyerekverseny, ahol 4 korosztályban futhatnak a Farkaskölykök! A maratonistáknak legkésőbb 19 óráig kell célba érkezniük, ezután nem sokkal – már sötétedés után – zárjuk az első versenynapot.

Vasárnap kicsit később kezdünk: 9 órától rajtoltatjuk a Középtáv egyéni versenyzőit, utánuk pedig a csapatokat is útnak indítjuk ugyanezen a távon! Megvárjuk, hogy a célegyenesbe érjenek, majd 13 órakor startol az első Fighters’ Run Beavatás – ide várunk minden kezdőt és újrakezdőt, mert ez egy könnyített pálya, kifejezetten az ő igényeiknek megfelelően!

Akik szombaton, vagy vasárnap már lefutották a távjukat, vagy épp az indulásra várnak, szintén nem fognak unatkozni, hiszen az eseményen fantasztikus kitelepülő partnereinkkel találkozhatnak. A versenyközpontban és annak közvetlen közelében számos akadályt építünk – a pályán lévő versenyzők látványa és buzdítása önmagában is hihetetlen élmény!

Azoknak, akik megéheznek, sem kell aggódniuk: egyrészt felnőtt versenyzőinknek szombaton tésztapartival, vasárnap gulyáspartival kedveskedünk, ezen túlmenően a Síaréna büféiben is bőséges ételkínálat vár!

Ismét lesz túra lehetőség a sétálni vágyóknak, ám a hegytető nemcsak gyalogszerrel, de felvonóval is megközelíthető a Síaréna Vibe parkban! Akkor sem kell aggódni, ha nem lesz túl jó idő, hiszen Holle Anyó főépülete mellett hatalmas fedett terület van, ahová sokan behúzódhatnak.  No és persze most is a jól megszokott őrületes Fighters’ Run fesztiválhangulatra készülj, hiszen nálunk ez is az esemény része!

Mi már ezerrel hangolódunk szezonzáró eplényi versenyünkre, bízunk abban, hogy Te is! Ha még nem neveztél, de eldöntötted, hogy indulsz bármely távon, feltétlenül arra kérünk, ne hagyd az utolsó pillanatra a nevezést, regisztrálj online!

Részletek az eseményről: 👉 https://fightersrun.com/fighters-run-epleny-beharangozo/
Nevezés: 👉 https://ultrabalaton.hu/nevezes/

Mi ott leszünk Eplényben! És Te?

Menü