Cikksorozatunkban bemutatjuk azokat az edzőtermeket, illetve kültéri edzőhelyeket, akikkel Partner Edzőhelyek Programunk keretében együttműködünk. Megismertetjük veletek azokat a helyszíneket, ahová érdemes elmenni edzeni, ha szeretnétek felkészülni egy Fighters’ Run-ra, vagy bármilyen más akadályfutó versenyre.

Mai bejegyzésünkben az Alaptábor működésébe kaphattok betekintést – Szabados Edit, Edó mesélt nekünk a létesítmény életéről.

Az Alaptábor Szada külterületén helyezkedik el, pár kilométerre Mogyoródtól, autóval Budapestről 20-30 perc alatt elérhető de Veresegyháza is futótávolságon belül van.

A kültéri edzőpálya 2023. augusztusában kezdett el alakulni, épülni azzal a céllal, hogy a környékbeli és budapesti sportolóknak teret adjon az akadálysport gyakorlására. A pályát azóta is folyamatosan alakítjuk, fejlesztjük, új akadályokat építünk és szerelünk fel különösen figyelve arra, hogy az épp aktuálisan következő versenyekre a látogatók, versenyzők fel tudjanak készülni.

Az akadálypálya változatos, színes és kellő fizikai terhelést ad az egész testnek amellett, hogy szórakoztató és mentálisan is igénybe veszi a sportolókat. Futással kiegészítve – mert erre is óriási terület áll rendelkezésre – egy komplex akadályversenyre felkészítő edzés rakható össze.

Hetente tartunk vezetett edzéseket, ahol egy jó kis bemelegítés és erősítő blokk után az akadályok gyakorlásáé a főszerep. Ezeket az edzéseket kifejezetten ajánljuk azoknak, akik még csak ismerkednek az akadálysporttal, vagy szükségük van iránymutatásra és egy-egy jó tippre. Edzéseken általában 10-20 fő edz együtt, de ennél nagyobb létszám is gyakran összejön. A jó társaság ezeken az eseményeken garantált!

Aki csak az egészsége és jólléte miatt látogat el hozzánk, szintén megtalálja a számára megfelelő nehézségű és típusú akadályokat. Az újonnan érkezőknek első alkalommal mindig tartunk egy gyors eligazítást, illetve nekik nagyobb figyelmet szentelünk az edzések során, hogy gyorsan tudjanak fejlődni. Lakóhelytől és egyesülettől függetlenül sok szeretettel várunk mindenkit!

A pálya a hét bármely napján látogatható. Ennek érdekében egy online bejelentkezési rendszert hoztunk létre, ami ide kattintva elérhető.

További részletek az Alaptáborról honlapunkon itt elérhetők!

A pályával kapcsolatban az ocr.alaptabor@gmail.com e-mail címen, vagy az Alaptábor Facebook oldalán messenger üzenetben tudtok érdeklődni.

* * *

OLYAN EDZŐHELYET ÜZEMELTETSZ, AHOL VENDÉGEID FEL TUDNAK KÉSZÜLNI EGY FIGHTERS’ RUN-RA?
Olvasd el az együttműködési lehetőséget és ha tetszik, jelentkezz!

Menü