Őszi verseny hétvégénkkel visszatérünk a Balaton-felvidékre. Csopakot 2022-ben is nagyon szerettétek – ezúttal pedig még szélesebb rendezvény skálából választhattok. Versenyközpontunk ismét a Balatoni Élménypark, a Nosztoriban.
Azoknak, akik még nem jártak itt, eláruljuk, hogy ez a terep kellemesen lankás, nem tartalmaz eszeveszetten sok szintet, így ezt a pályák hosszával igyekszünk majd kompenzálni – természetesen a megadott határokon belül. 😉
“A farkas ereje a falkából ered!”
A Csapatversenyen lehetőség van megmutatni, mennyire vagytok erősek együtt! 2-, 3 és 4 fős falkában indulhattok, hogy együtt hódítsátok meg a pályát! Mindhárom csapat kategóriában eredményt hirdetünk: az 1-3 helyezett férfi, női és vegyes csapatokat díjazzuk.
HA CSAPATBAN INDULTOK…
✅ a pályán lévő frissítőpontokon GAZDAG kínálattal várunk
✅ menő egyedi BEFUTÓÉREMMEL jutalmazunk a célban
✅ egy finom EBÉDDEL is megvendégelünk a verseny utáni gulyáspartin
✅ az eseményen készült FOTÓKAT INGYENESEN biztosítjuk
✅ a résztvevők eldönthetik, hogy szeretnének-e MIZUNO technikai anyagú esemény pólót a regisztrációjukhoz, ennek megfelelően póló nélküli ÖKO- és pólót tartalmazó PRÉMIUM nevezési lehetőséget kínálunk (nem Finisher póló, tehát mindenképpen megkapod!)
Igazi csapatépítés, fantasztikus próbatétel! A Ti falkátok már készen áll? Szeretettel várunk Benneteket!
CSAPATVERSENY ÁRAK / fő
AZ ESEMÉNY TELTHÁZAS, A NEVEZÉS LEZÁRULT!
- ÖKO nevezés: 13.900 Ft / fő
- (nem tartalmaz pólót)
- * * *
- Prémium nevezés: 16.900 Ft / fő
- (tartalmaz MIZUNO pólót)
- ÖKO nevezés: 14.900 Ft / fő
- (nem tartalmaz pólót)
- * * *
- Prémium nevezés: 17.900 Ft / fő
- (tartalmaz MIZUNO pólót)
- ÖKO nevezés: 15.900 Ft / fő
- (nem tartalmaz pólót)
- * * *
- Prémium nevezés: 18.900 Ft / fő
- (tartalmaz MIZUNO pólót)
- ÖKO nevezés: 16.900 Ft / fő
- (nem tartalmaz pólót)
- * * *
- Prémium nevezés: 19.900 Ft / fő
- (tartalmaz MIZUNO pólót)
VERSENYKIÍRÁS
VERSENY IDŐPONTJA: 2024. október 13. vasárnap – 9:05-től
VERSENYKÖZPONT: Balatoni Élménypark Csopak, Nosztori | térkép
AZ ESEMÉNY JELLEGE
Terepakadályfutó verseny – a táv teljesítése csapatban történik.
A NEVEZÉS TARTALMA
- részvételi jog a versenyen;
- chipes időmérés és rajtszám – rajtszám rendszerünkről ide kattintva olvashatsz;
- környezetbarát, teljes frissítés a pályán;
- orvosi felügyelet a verseny ideje alatt;
- alkoholmentes sör a célban;
- egyedi befutóérem (kizárólag a célba érkezetteknek);
- választható: Mizuno Fighters’ Run esemény póló;
- gulyásparti;
- ingyenes versenyfotók;
- 1 Fighters’ Run Fanatic pont – a Fighters’ Run Fanatic programról részletes infó itt!
PÁLYA, NEHÉZSÉG
A pályarajzot az esemény után tesszük közzé.
- táv 8-11 km; akadályok száma 20-25; terep közepes nehézség, hosszú pálya;
- a csapattagoknak végig együtt kell haladni a pályán és együtt is kell célba érkezniük, az akadályokra és a pályára vonatkozó speciális szabályokkal kell teljesíteni a versenyt;
LÉTSZÁMLIMIT
- 120 csapat – összesen ennyi csapatot tudunk fogadni.
RAJTOLTATÁS
- 9:05 és 10:20 között;
- a csapatverseny esetében nincs lehetőség konkrét futam időpontra nevezni, a rajtok időpontjait a beérkezett csapatok számának függvényében határozzuk meg;
- a csapatokat a rajzónába egyesével hívjuk be, a csapat ideje akkor indul, amikor az időmérő chipjük leolvasásra került; a pontos rajtidőpontokat a verseny előtt két héttel tesszük közzé.
- a rajtok sorrendje:
- első csoport: 2 fős férfi – vegyes – női csapatok
- második csoport: 3 fős férfi – vegyes – női csapatok
- harmadik csoport: 4 fős férfi – vegyes – női csapatok
PROGRAMTÁBLA
Az esemény előtt 30 nappal lesz elérhető!
RENDEZVÉNYINFÓ DOKUMENTUM
Az esemény előtt 2 héttel lesz elérhető!
FIGHTERS’ RUN FANATIC
A Fighters’ Run Fanatic hűségprogramban a teljesített FELNŐTT TEREPAKADÁLYFUTÓ VERSENYEK után pontokat adunk, amikért megkapod a menő Fighters’ Run Fanatic kollekció darabjait! A Fighters’ Run Csopak Egyéni- és csapatverseny rövidtávjának teljesítése 1 pontot ér! Részletek a programról itt elérhetők!
ESEMÉNY PÓLÓ
- 2024-ben kétféle nevezés elérhető a Fighters’ Run eseményein: ÖKO és Prémium. Az ÖKO csomag ára kedvezőbb és nem tartalmaz esemény pólót, a Prémium csomag tartalmaz MIZUNO esemény pólót.
- A pólót nemsokára megmutatjuk, a mérettáblázat ide kattintva elérhető!
KATEGÓRIÁK
- 2 fős női csapat, 2 fős férfi csapat, 2 fős vegyes csapat, 3 fős női csapat, 3 fős férfi csapat, 3 fős vegyes csapat, 4 fős női csapat, 4 fős férfi csapat, 4 fős vegyes csapat – mindegyik futam verseny futam;
- időmérés alapján kategóriánként díjazzuk a csapatok dobogósait;
- egymás segítése a Verseny- és akadályszabályzatban megjelölt módon megengedett.
DÍJAZÁS
- Díjazzuk 2-, 3-, és 4 fős női, férfi és vegyes csapatok abszolút 1-3 helyezettjeit;
EREDMÉNYHIRDETÉS
- A versenyen a 2-3-4 fős férfi-női-vegyes csapatok legjobbjai között eredményhirdetés történik.
- A díjazottak feltétlenül hozzanak magukkal az eredményhirdetésre fényképes személyazonosító okmányt – ez a díj átvételének feltétele!
- Díjat kizárólag az eredményhirdetés keretei között adunk át. Kérjük a sportolókat, hogy személyes jelenlétükkel tiszteljék meg a versenyt és versenytársaikat, pontosan jelenjenek meg az eredményhirdetésen. Azoknak a díjazottaknak, akik nem vesznek részt a díjátadón, utólag nem adunk át és nem postázunk díjat.
AJÁNDÉKKAL VÁRUNK
Nevezésed versenyirodánkban történő készpénzes befizetése esetén az előző évek Maratonman eseményeinek ajándéktárgyai közül egy darabot választhat a nevező! Az akciót a raktáron megmaradt készlet erejéig biztosítjuk.
RAJTCSOMAG ÁTVÉTEL
- a rajtcsomag felvételének feltétele a kinyomtatott és aláírt felelősségvállalási nyilatkozat bemutatása – a rajtcsomagot a csapatkapitány, vagy az általa írásban meghatalmazott személy tudja felvenni.
- a rajtcsomagok átvehetők a verseny előtti csütörtöki napon budapesti versenyirodánkban (cím: 1134 Budapest, Tüzér utca 9-11.), a verseny előtti délután 16 és 19 óra között a helyszínen, illetve a versenynapokon – javasoljuk a versenyzőknek, hogy a rajtszám felvételét ne hagyják az utolsó pillanatra, 1,5 órával a rajtjuk előtt érkezzenek meg az eseményre;
- a helyszíni nevezés és a rajtcsomag osztás a rajt időpontja előtt 30 perccel zárul.
FRISSÍTÉS
- Versenyeinken a frissítőpontokon nem használunk sem műanyag, sem egyszer használatos papír poharakat.A frissítőpontokon a versenyzők az innivalót saját maguknak töltik a náluk lévő pohárba, kulacsba, vagy ivótartályba. Ezzel a megoldással közösen, nagy mértékben tudjuk az eseményeinken keletkező szemetet csökkenteni!
- Teljes frissítés:
- A rövidtávon 2 helyen lesz frissítőpont a pályán, továbbá 1 a célban;
- Ezeken a pontokon az <i:am> mineral+energy drink hipotóniás sportitalát kínáljuk. Ebben a termékben a szénhidrátoknak az elektrolitoknak + a víznek a harmonikus egyensúlya biztosítja, hogy minden más frissítőt helyettesítő oldatot kapsz.
- A pontokon lesz továbbá friss gyümölcs, aszalt gyümölcs, keksz, ropi, só és természetesen víz.
IDŐMÉRÉS
A versenyen chipes időmérés van, a csapat 1 db chipet kap, a chipet kötelező az egyik csapattagnak a verseny ideje alatt viselni. Az időeredmények a versenyt követően megtekinthetők a Runtiming honlapján.
FEJPÁNT ÉS IDŐMÉRŐ CHIP VISSZAADÁSA
Figyelem! A fejpántot és a chipet kötelező leadni a célban!
A le nem adott eszközökért pótdíjat számolunk fel!
SZINTIDŐ ÉS PÁLYAZÁRÁS
- szintidő: ezen az eseményen nincs;
- pályazárás: 14:30-kor – eddig az időpontig minden résztvevőnek be kell érkeznie a célba.
ORVOSI FELÜGYELET
A versenyközpont területén orvosi személyzet található, akik szükség esetén a pályán is segítenek a bajba jutottakon az esemény teljes ideje alatt.
NN UB – NEVEZÉSI JOGOT ÉRŐ HELYEK
- A nevezéskor 100 csapatkapitány választhatja a 2025. évi NN Ultrabalaton versenyhez belépőt érő regisztrációt. Az indulási jog ugyanazon csapatnévvel – de bővíthető csapatlétszámmal -, ugyanazon csapatkapitány és regisztrációs e-mail cím használata esetén, a nevezési és fizetési határidők betartása mellett érvényes.
- A 2025. évi NN UB indulási jog megszerzésének feltétele, hogy a csapatkapitány 2024. augusztus 25. éjfélig beregisztrálja a csapatot és befizeti a nevezési díjat, a csapat a 2024. évi Fighters’ Run Csopak Csapat rövidtáv eseményén elindul és pályazárási időn belül célba érkezik.
- Azoknak a csapatoknak a csapatkapitányai, akik indulási jogot nyertek a 2025. évi NN Ultrabalatonra, e-mailben kapnak értesítést a meghirdetés időpontjában.
ÖTPRÓBA PONTGYŰJTŐ ESEMÉNY
Eseményünk az Ötpróba program pontgyűjtő állomása! Aki a Fighters’ Run Egyéni rövidtávú versenyén regisztrált Ötpróbázóként vesz részt, 2 ponttal gazdagodik – az összegyűjtött pontokat pedig idővel garantált jutalmakra válthatja be. Fontos, hogy a vprofilodba ne felejtsd el megadni az Ötpróba-azonosítószámodat, csak ebben az esetben tudjuk igazolni a teljesítésedet! Ha még nem vagy Ötpróbázó, de szeretnél azzá válni és már nálunk megkezdenéd a pontgyűjtést, itt tudsz regisztrálni: https://otprobaparizsba.hu/
NEVEZÉS
- A Csapatkapitány a csapat egyik tagja, aki a regisztrációnál magát a csapatot nevezi be az adott indulói létszámmal. A többi csapattag később kerül hozzáadásra a csapathoz – a csapattagok személye a felelősségi nyilatkozat leadásáig módosítható.
- A csapatok részére készült nevezési kisokos ide kattintva elérhető – ez az oldal részletes tudnivalókat tartalmaz a csapatra vonatkozó módosítási lehetőségről és egyéb tudnivalókról.
- A nevezést nem lehet más távra / helyszínre átváltani, továbbá nem lehet csapatversenyről egyénire és fordítva módosítani!
- Helyszíni nevezés kizárólag abban az esetben lehetséges, amennyiben marad szabad hely!
- A nevezéshez elengedhetetlen a személyes profil megléte, amely ide kattintva létrehozható (amennyiben még nincs). Fontos, hogy a név a magyar helyesírási szabályok szerint kerüljön mentésre, azaz VEZETÉKNÉV elöl, UTÓNÉV hátul. Ennek a Gmailen keresztül történő regisztrációnál van jelentősége.
NEVEZÉS ÁTADÁSA
A nevezés átadásának folyamatáról a CSAPATVERSENY KISOKOS ide vonatkozó része ad részletes tájékoztatást: CSAPATKAPITÁNY MÓDOSÍTÁSA, CSAPATTAG MÓDOSÍTÁSA.
NEVEZÉS LEMONDÁSA
- Részletes információ a lemondás feltételeiről az Általános Szerződési Feltételekben olvasható.
NEVEZÉSI DÍJAK
- A fenti határidők befizetési határidőt jelölnek – megkérjük résztvevőinket, hogy tartsák ezt szem előtt az utalásoknál!
- A nevezési díjak az oldal tetején lévő kiemelt “CSAPATVERSENY ÁRAK / fő” megnevezésű kiemelt blokkban megtekinthetők.
- Az összegek személyenkénti díjat (Ft/fő) jelölnek.
- Az összegek bruttóban és magyar forintban értendők.
A NEVEZÉSI DÍJ BEFIZETÉSÉNEK MÓDJAI
- SimplePAY fizetéssel – határidő: 1 munkanap
- Átutalással (forintban) a szervező, Balatonman Triatlon Kft. bankszámlaszámára – határidő: 7 naptári nap
K&H 10401055-50526549-56551033 - Személyesen versenyirodánkban (Bp. XIII. ker. Tüzér utca 9-11. nyitva tartás: hétköznap – 9:00-17:00), kizárólag készpénzben!
- A szabad helyek függvényében az esemény helyszínén (Csopak), kizárólag készpénzben!
FIGYELEM!
- A nevezés a befizetés beérkezésével válik véglegessé, a határidőre be nem fizetett nevezéseket a rendszer automatikusan törli!
- Postai csekket nem áll módunkban fogadni. Amennyiben postai csekken kerül elindításra a nevezési díj befizetése, azt a bank azonnal visszautalja.
- A nevezési díjat egy összegben kell elutalni.
- Számlát kizárólag a regisztráció során megadott névre és címre tudunk kiállítani, a számla megbontására nincs lehetőség.
- Csapatversenyre történő regisztráció esetén lehetőség van díjbekérő igénylésére, melyet az balatonman5@gmail.com e-mail címen lehet megtenni.
- A külön beérkezett díjakat a banki költségek levonása mellett visszautaljuk a feladónak!
FUTÓETIKETT
- Az esemény ideje alatt vendégek vagyunk. Fontos, hogy a verseny helyszínét legalább olyan tiszta állapotban adjuk vissza, ahogy azt megkaptuk.
- Kérjük versenyzőinket, hogyha bajba jutott társat látnak, segítsenek, még akkor is, ha ezzel időt veszítenek!
- Futók vagyunk. Nem különböztetjük meg magunkat sem bőrszín, sem vallás, sem kor, vagy nem szerint.
- Nem fontos, honnan jövünk; az sem, hogy milyen gyorsan haladunk. Összeköt bennünket a sport szeretete és az egymás iránti kölcsönös tisztelet.
- A segítők a legjobb tudásuk szerint végzik munkájukat, biztatnak. Kérjük a versenyzőket, hogy ezt jókedvvel és mosollyal hálálják meg!
- Igaz, hogy ez verseny, de a fairplay szabályait minden esetben szem előtt kell tartani. Nyerni, vagy veszíteni, de tisztán, emelt fővel, az írott és íratlan szabályok betartásával kell – mert ettől lesz az élmény felejthetetlen!
A szervező fenntartja a jogot a program és versenykiírás módosítására.