LEGYEN EZ AZ ÚJÉVI KIHÍVÁSOD
TELJESÍTSD A FIGHTERS’ RUN BEAVATÁST A LUPÁN

Az újévet sokan kezdik fogadalmakkal, de nem sokan vannak, akik be is tartják őket. Ha kitűzött célként a Fighters’ Run Lupa-tó Beavatás futamát választod, segítünk neked, hogy Te ne tartozz azok közé, akik már év elején feladják!

NÉHÁNY HÉT LEFORGÁSA ALATT ERŐSEBB, KIEGYENSÚLYOZOTTABB ÉS FELKÉSZÜLTEBB LESZEL, ÍGY ÁPRILIS 7-ÉN MAGABIZTOSAN FOGSZ CÉLBA ÉRNI A BEAVATÁSON!

MIÉRT ÉRDEMES NEVEZNED A BEAVATÁSRA?

✅ Elsősorban természetesen Önmagadért, ha megfogadtad, hogy az újévben szeretnéd feszegetni a saját határaidat! 🙂
✅ Ha fontosnak tartod azt, hogy mind a felkészülésben, mind a pályán megkapd a maximális segítséget a célod eléréséhez.
✅ A teljesítésért cserébe menő Finisher érmet kapsz, amit emlékként őrizhetsz. Szintén megkapod az örök rajtszámos névvel ellátott fejpántodat – amit a későbbi Fighters’ Runokon is használni tudsz. Az esemény alatti gazdag frissítés, az ingyenesen letölthető fotók, valamint a Beavatás utáni gulyásparti szintén benne van a nevezési díjadban! Ha pedig szeretnél Mizuno esemény pólót, a regisztráció során lehetőséged van a prémium nevezést választani.
✅ A Beavatás ára rendkívül kedvező – amennyiben pedig valamilyen oknál fogva nem tudsz részt venni az eseményen, a nevezésed díjmentesen átadhatod másnak, akár a rendezvény napjáig.
✅ Végül, de nem utolsó sorban részese leszel egy olyan közösségnek, ahol verseny közben mindig lesz, aki segít, biztat, a Beavatás előtt- és után pedig családias, buli hangulatban chillezhetsz a fesztiválterületen.

Rántsd össze a haverokat is és vágjatok bele együtt a Fighters’ Run Lupa-tavi Beavatásának teljesítésébe! Legyen ez a közös újévi kihívásotok!

NEVEZZ MOST ÉS KÉSZÜLJ VELÜNK!

A Beavatást kifejezetten azok számára találtuk ki, akik még nem indultak terepakadályfutáson, vagy hosszabb kihagyás után szeretnék újra kezdeni. A következő Beavatásig az év elejétől 13 hét áll rendelkezésre, amely bőven elég ahhoz, hogy felkészülj az 5 km-es, 10-12 könnyített akadályt tartalmazó kihívásra!

Ebben mi is a segítségedre leszünk, ugyanis az eseményig hetente elküldjük az aktuális Beavatás infópakk hírlevelünket, amely az alábbiakat tartalmazza:

  • speciális információ az eseményről
  • edzésterv a következő hétre
  • minden hírlevélben egy Beavatás-akadály bemutatása

A felkészülésbe természetesen időközben is be tudsz kapcsolódni, de minél előbb feliratkozol, annál több infópakkot fogsz megkapni az eseményig!

HAMAROSAN KÜLDJÜK A BEAVATÁS INFÓPAKKOT
ADDIG IS KÉSZÜLJ FEL AZ EDZÉSEKRE

Gratulálunk, az első lépést már megtetted azzal, hogy elhatároztad, benevezel a Beavatásra!

Ahhoz, hogy a felkészülés sikeres legyen, tudatos tervezésre van szükség. Mivel mindenkinek eltérők az életkörülményei, az időbeosztása, napra lebontott edzésterv helyett egy un. Beavatás infópakkot küldünk, ami egy komplex információs csomag és amit a saját lehetőségeidhez igazítva tudsz hasznosítani a felkészülés során.

MILYEN EDZÉS SZÜKSÉGES A BEAVATÁSRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ?

1. FUTÁS

  • A rossz hírünk az, hogy a futást nem úszod meg! 😀
    Futni mindenképpen kell, a cél, hogy az eseményre 5 km-t saját tempódban, de folyamatosan le tudj futni/kocogni úgy, hogy nem esel össze a célban. Ez a Te érdeked, hiszen a Beavatás úgy lesz igazi élmény, ha élvezni is tudod, ehhez azonban mindenképpen szükséged van állóképességre.
  • Első lépésként találd ki, hol fogsz futni! Keress a lakókörnyezetedben parkot, patakpartot, erdőt. Ha még sohasem futottál, keress a Facebookon a lakóhelyedhez közeli futó csoportot, ahol útvonalak után érdeklődhetsz, vagy tedd fel a kérdést Fighters’ Run Közösség csoportunkban, ahol a falkatagok biztosan szolgálnak néhány jó tippel, és futótársakat is találhatsz! A csoportot itt találod meg.

2. ERŐSÍTÉS

  • Mivel az akadályok teljesítéséhez erőre és ügyességre is szükség van, be kell iktatni az edzéstervbe erősítő edzéseket!
  • Első lépésként tervezd meg, hogyan fogod ezeket az erősítő edzéseket kivitelezni. Csatlakozol egy teremben tartott csoportos edzéshez? A cross training, funkcionális edzés, crossfit típusú edzések megfelelőek lehetnek számodra. Ha egyedül fogsz készülni, szükséged lesz súlyzóként használt eszközre: használhatsz kézi súlyzót, vagy kettlebellt, de készíthetsz otthon homokzsákot is (férfi méret 20-25 kg, női méret 15-18 kg). Kereshetsz szabadtéri edzőparkot, ahol a különböző függeszkedős akadályokra tudsz készülni, vagy szerezz be otthonra húzódzkodó keretet.

JÖN AZ UTOLSÓ LÉPÉS A KEZDÉSHEZ!

MEGVALÓSÍTÁS
Ha összeállt a fejedben a terv, hogy hol fogod az edzéseket végezni, gondold végig a napirendedet, hogy hova tudod beilleszteni az edzésre szánt időt. Heti minimum 4 edzésre lesz szükséged, 2 futás 2 erősítés arányban, de ha belefér, 3 futással stabilabban meg tudod alapozni az állóképességed.

  1. Készíts magadnak egy heti tervet, ezt otthon jól látható helyre tedd ki, nehogy véletlenül megfeledkezz róla! 😉 Segíthet, ha megkérsz egy ismerőst, hogy hetente kérjen számon, vagy a közösségi média felületre is posztolhatod, hogy mire készülsz.
  2. Ha tudod, hogy számon kérhető vagy, könnyebb lesz betartani az edzéseket.
    Most, miután ezt mind végig gondoltad, nincs semmi más teendőd a héten, csak próbálj meg lefutni 2 alkalommal lazán, megerőltetés nélkül annyit, amennyit tudsz! Jegyezd fel magadnak, mennyit futottál, milyen érzés volt. Erre a célra beszerezhetsz egy edzésnaplót / applikációt is, a felkészülés végén jó lesz visszaolvasni a jegyzeteidet!

HAJRÁ! A KÖVETKEZŐ VASÁRNAPI LEVELÜNKBEN KÜLDJÜK A SORON KÖVETKEZŐ BEAVATÁS INFÓPAKKOT!

Bármilyen felmerülő kérdés esetén az info@fightersrun.com e-mail címen állunk rendelkezésedre!

Menü