FIGHTERS’ RUN AKADÁLY TRAINING A FORCE GYM-BEN
TÓTH ÁDÁMMAL

KÉSZÜLJETEK ESEMÉNYÜNKRE HAZÁNK EGYIK LEGNAGYOBB TAPASZTALATÚ TEREPAKADÁLYFUTÓJÁVAL, TÓTH ÁDÁMMAL!

Időpont: minden kedden és csütörtökön 19:30 órától 21:00-ig
Helyszín: Force Gym Budapest, XIII. kerület, Béke u. 23.
Térkép

AMIT AZ EDZÉSRŐL TUDNI KELL
  • fókuszban az akadályok teljesítésének gyakorlása áll, a teljesítéséhez szükséges erő-állóképesség fejlesztése mellett;
  • segít a siroki Fighters’ Run versenyre való felkészülésben, de minden más terepakadályfutó eseményre való készüléshez ideális;
  • helyszín a Force Gym, Budapest legnagyobb beltéri OCR terme, ahol számos akadály típus rendelkezésre áll a gyakorláshoz;
  • az alapoktól indulunk, így teljesen kezdők számára is ideális;
  • az edzést Tóth Ádám tartja, aki hazánk egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkező OCR atlétája, valamint a Fighters’ Run nagykövete.
EDZŐNK BEMUTATÁSA

Tóth Ádám vagyok, akadályfutó versenyző, edző és masszőr.
Több mint 20 év aktív sporttal, ezen belül közel 10 év terepakadályfutó múlttal sok helyen és rendezvényen megfordultam már – indulóként, illetve a rendezői csapat tagjaként.
A nagybetűs OCR pályám kezdete épp a Fighter’s Run volt, 2013-ban. Sikerült azt az eseményt megnyernem és azóta még párszor felfutni a dobogóra. Ezekkel a tapasztalatokkal a hátam mögött magabiztosan mondhatom, hogy láttam már ilyesmit.

Szeretettel várom azokat, akik most döntöttek úgy, hogy szeretnék elsajátítani az akadályok teljesítésének módját és azokat is, akik a technikájukat szeretnék tökéletesíteni.

ÁRAK (1,5 órás edzés, előzetes bejelentkezés jelenleg nem szükséges)
  • Napijegy: 3.000 Ft
  • 4 alkalmas bérlet: 11.000 Ft, érvényes: 4 hétig (28 nap)
  • 8 alkalmas bérlet: 20.000 Ft, érvényes: 6 hétig (42 nap)
SZÜKSÉGES FELSZERELÉS
  • tiszta benti edzőcipő és ruházat

Szeretettel vár Benneteket a Fighters’ Run Trainingen Tóth Ádi! 🙂

Menü